[origo] SZTAKI SzótárTovább a megújult sztaki szótárra! >

Ugrás a tartalomhoz


A magyarországi plüssesség története (Dr. Debreceni László doktori értekezése)

Dr. Debreceni László vagyok a magyarországi, azon belül is a hajógyári szigeti plüssesség képviselõje. Doktori dolgozatomban szeretném bemutatni a plüssök valódi történetét, vázolni uralkodásunk és elnyomásunk eddig fel nem tárt részleteit.

Kezdjük az elején. A plüssesség hosszú évezredekre visszanyúló történelemmel rendelkezik. Már szent könyvünk, a Toy's R Us gyerekjátékkatalógus megírta, hogy mindannyian szivacsból és cérnából lettünk, s azzá is leszünk - kivéve talán azokat az alternatív létformákat, melyek hájból, tokából és vádlihiányból lettek, de jelen dolgozatomban ezekre az elnyomó elemekre majd csak késõbb térek ki.

Plüssök tehát az idõk kezdetétõl vannak; értelmes, megnyerõ és puha lényükkel elárasztották a világot. Plüss õseinknek még zsákvászonból volt a szõre és szalmából a szivacsa, de az évezredek alatt tovább szépültünk és egyre puhábbak lettünk mind testben (plüss), mind lélekben (szivacs).

Az õsplüssök hosszú vándorlás után Álmos, Elõd, Tigris, Malacka, Zsebibaba, Füles és Micimackó vezetésével Levédia, Etelköz és DisneyLand érintésével érték el a Kárpát-medencét, azaz Plüssországot. A letelepedés után I., avagy Plüss István alapította meg államunkat. Az elkövetkezõ évszázadokban sok harc és csata árán az országunk egyre csak erõsödött. A plüsstörténelem kiemelkedõ alakja volt például Mátyás, a gombszemû, aki álruhában - krokodilnak, wunderbaumnak és lendkerekes kisautónak öltözve - járta az országot, és segített a földesurak által elnyomott vagy zacskóban tartott honfitársainkon. Mátyás halála után szomorú évek jöttek. A Dózsa-féle plüssfelkelést leverték, sok mackót és játéktevét megkínoztak, levágták púpjukat, tönkretették cipzárjukat, s magát Dózsát pedig magas hõfokon, színkímélõ mosópor nélkül mosták ki és pusztították el.

A plüssesség kiemelkedõ eseménye volt az 1848-as forradalom és szabadságharc, melynek egyik fõ alakja Plüssovics Sándor volt (késõbb Petõfire plüssesített), aki lelkesítõ beszédet mondott március 15-én az összesereglett pesti játékállatoknak. Híres sorait azóta mindenki kívûlrõl fújja:

Fényesebb a tokánál a plüss
Édes népem, most ide süss!

A forradalom azonban elbukott, s vele elkezdõdött a mi elnyomásunk is. Jöttek a hórihorgas köcsögök, felraktak minket a polcra, kulcskarikákra fûzték nagyjainkat. De ez még mind nem volt elég, ellopták történelmünket is, kiforgatták az eseményeket, s úgy tesznek, mintha ez a föld nem a plüssök õsi jussa lenne, mintha mi csak azért lennénk, hogy a hüje ünnepeiken ilyen édespofa szerzeményeket adjanak egymásnak, mint amilyenek mi vagyunk.

De ennek vége! A TV Macival kezdõdõen újra eljött a mi idõnk, s a média segítségével visszaszerezzük a plüssök becsületét. A költõvel szólva:

A Dr. Debreceni László név megint szép lesz
Méltó istenmackói híréhez.


Köszönöm a figyelmüket!

(Elhangzott a Késõ Este Hajós Andrással 2004. március 11-i adásában)
---
balázs