Szótár dsd.sztaki.hu
MTA SZTAKI

Angol->Magyar
in English
magyarul
Új szó Help




forrás: http://www.kirowski.hu/sark-kor/. művelte: sac

Elérkezett végre a várt Újesztendő!
Kívánom, hogy hozzon sok jót a jövendő
Kövér, tiszta búzát arasson a kasza,
És minden magyarnak jól álljon a
- nyakkendője!
Hazánk boldoguljon, virulj magyar népem!
Székesfővárosunk épüljön ki szépen!
Terjedjen az erény, vesszen, ami durva!
Minden utcasarkon álljon egy-egy
- hirdetési oszlop!
/Lőwy Árpád/
Tél szele

Kedves barátaink, mások barátai, ellenségeink, mások ellenségei, ellenségeink ellenségei (lásd még: barátaink)!

Elmúlt 2003, bedobtuk a szemetesbe, ráöntöttük a maradék töltöttkáposztát, bejgliaprólékot és papírtrombitát, majd mindezt beledobtuk a kukába, amit aztán kivittek a kukások a ház elé, ahonnan a papírtrombitán és bejgliaszalékon keresztül átrágva magát egy éhenkórász eb elvitte 2003-at és elásta a kidobott karácsonyfák alá, s azóta is ott büdösödik.

Na de, mi szedjük ki azt onnan, töröljük le puha, nedves ruhával, és tegyük ide magunk elé. Hiszen szerettük mi ezt a 2003-as évet, még ha végig ott csúfkodott is benne az a két luk a közepén. Mert ugye,

  • ebben az évben kezdtünk abba a vasgyűjtő kampányba, aminek az eredményeként lett új szerverünk a Startlap-Sanoma jóvoltából

  • elindult két újabb szótár (holland és olasz)

  • a szótár látogatottsága másfél-kétszeresére nőtt

  • a székely halbiológia érdekességeinek hullámán lovagolva eljutottunk olyanokhoz is, akikhez eddig nem,

  • tárgyalásokat kezdtünk a hangos szótárrá válás ügyében egy világhírű, magyar érdekeltségekkel is bíró szoftvercéggel

  • kiderült, hogy Britney Spears mégsem szűz, viszont biztos, hogy nem Michael Jackson miatt, hiszen ahhoz túlkoros.

A halbiológiás témán még utoljára érdemes egy kicsit elidőzni, mert elmondhatjuk, hogy ez volt az első olyan év, hogy ezek a szótár alatti - általunk "szótár-marketingnek" nevezett - írások több indulatot és elismerést váltottak ki, mint a szolgáltatás maga. Néha kedves, néha kevésbé szimpatikus levelekben értesítettek minket, hogy a SZTAKI egy akadémiai intézmény (tényleg az), s mint ilyen nem tűrheti, hogy pornográf vagy azzal határos tartalmak jelenjenek meg az oldalain. Sőt, konkrét akciótervek is érkeztek, például, hogy "Pataki Úr, ne éljen vissza a helyzetével, takarítsa el a pornót a tudományos akadémiáról!!!", avagy "Menj el hullamosónak, te is, meg az összes többi barátod, odaát. 5000HUFot kereshetsz hullánként, és ha ügyes vagy, hamar megvan. 4 órányi munkával kereshetsz 32000 forintocskát. Közben beszélgethetsz velük.". Utóbbi levelezőtársunk még azt is hozzátette, hogy "Vagy nagyon unjátok magatokat, vagy nem veszitek észre, hogy már rég nem veletek, hanem rajtatok röhögnek. [...] Unom, hogy már mindenkinek tele van a töke a poénjaitokkal, de azért röhögnek rajtuk, megszokásból." (Matek: ha 5k van hullánként, és 4 óra alatt 32k-t lehet keresni, akkor hány darabolt hullát kell megmosni a maradék 2k-ért?)

Mindezekkel kapcsolatban összefoglalóan a következőket válaszoltuk a véleményüket velünk megosztókkal.

  1. Az oldalakon található tartalom szerintünk nem pornográf, legfeljebb enyhén polgárpukkasztó.
  2. Azért, mert a szolgáltatás egy "komoly" helyen működik, még nem kell a szolgáltatás körítésének gyomorszorítóan komoly(kodó)nak lennie. Ami persze nem jelenti azt, hogy a szolgáltatást magát nem vennénk komolyan, hiszen ezt tesszük immár 8 éve.
  3. Minket szórakoztat.
  4. A szótáros írások mindenkor kikapcsolhatók a szövegek alatti "KéremkapcsojjaKI!" gombbal, így megmarad a komoly, szótáros rész a baromságok nélkül.

Apropó! Az MTA és polgárpukkasztás viszonyával kapcsolatban ajánljuk az alább található kis értekezést dr. Réthy László etnográfusról és numizmatikusról.

De hogy ne maradjon a dolog ennyiben és mivel szeretnénk demokratikusnak látszani, ezért vitára bocsájtjuk a kérdést. Döntsenek Önök, kedves szótárazók, milyen legyen vagy ne legyen a SZTAKI szótár 2004-ben, mit gondolnak Önök a jelenlegi helyzetről?

Annyira demokrácia van, hogy többszörös a választás: tetszõleges számú lehetõséget kiválaszthat!

Úgy jó, ahogy van, polgárpukkasztás uralkodik!
Pornó!? Õõõõ, honnan lehet letölteni?
A szótár jó, a szövegek rosszak.
A szövegek jók, a szótárak rosszak.
Én már rég nem veletek, hanem rajtatok röhögök, megszokásból.
A kormány monnyon le!
Jövök segíteni hullát mosni!

Megjegyzések:


Ilyen hangulatban telt hát a 2003-as év (vége), de mi hisszük, hogy a közönségkapcsolatok ápolásának helyes útján haladunk, amit mi sem bizonyít jobban mint az alábbi, a mailto:szotar@dsd.sztaki.hu?subject=SZERETNEK VENNI KOMPJEGYET-ra érkezett olvasói levél, amiben szó szerint ennyi állt: "SZERETNÉK VENNI KOMPJEGYET."

Ezzel a kedves gondolattal kívánunk további kellemes téli szótározást!
---
balazs



Dr. Réthy László élete és munkássága
(Horváth Gita: Löwy Árpád - A pikáns poéta című bevezetőjének részletei)

Nade! ki az a Lőwy Árpád?
Elmondok egy anekdotát:
Egy megtörtént esetet, legalábbis Lőwy szerint
megesett - ha meg nem, meg is történhetett:
Az Akadémia közgyűlésén egy akadémikus költő
-felállván - azt követelte, hogy Lőwy Árpádot
ítélje el az MTA elnöksége, mert pornográf
verseivel lejáratja az Akadémia tekintélyét.
Dr. Réthy László akadémikus - szintén felállván -
a következő kis kétsorossal válaszolt ennek az
akadémikus költőnek:
    Lőwy kalapjára macskaszarral lőnek,
    Lófasz a seggébe az ilyen költőnek!
- és leült.


Nade! Ki ez a dr. Réthy László?

Réthy László dr. etnográfus és numizmatikai író 1851. november 21-én született Szarvason, és Aradon halt meg 1914. november 24-én. Bölcsészeti tanulmányait a budapesti és a bécsi egyetemen végezte. Magyar numizmatikából, heraldikából és ősrégészetből doktori oklevelet szerzett. 1881-ben a Magyar Nemzeti Múzeum érem- és régiségosztályára ment, ahol 1891-ben az osztály igazgatója lett. 1900-ban a budapesti egyetem magántanárává nevezték ki. Mint etnográfus 1885-ben részt vett egy balkáni expedíción - ennek eredményeképpen írta meg Az oláh nyelv és nemzet megalakulása című művét. (Budapest, 1887 - Nagybecskerek, 1890.) Ezért a munkájáért választotta a Magyar Tudományos Akadémia 1892-ben levelező tagjává. Nevezetesebb műve még az Anonymus az erdélyi oláhokról című tanulmánya (Budapest, 1880.), valamint numizmatikai fő munkája, az Egyetemes Magyar Éremtár I-II. kötet (Budapest, 1899. 1907.). Tagja volt a Révai Nagy Lexikon szerkesztő bizottságának. Ezek dr. Réthy László akadémikus lexikális adatai.

Nade! ki az a Lőwy Árpád?
- Hát, dr. Réthy László!
A tudós akadémikus írt Lőwy Árpád álnéven verseket,
Lőwyt ő teremtette meg.
A kitalált költő a borozgató urak kocsmai asztalánál született.
A millennium derűs lelkű iddogáló magyarjai voltak a
királyi főváros szellemi fellegvárának utolsó
bohém alakjai.
A pipafüstben, az esti órákban nap, nap után
életre kelt egy-egy Lőwy-strófa, a kocsmafalát
rengető vaskos nevetést a hajlékony szecesszió finomította.
A verseket alkotó tiszteletlen magyar nyelv
nem kímélt senkit és semmit -, de a csípések nem fájtak,
mert bölcs mosolyba bújtak.
S a Lőwy-versek elindultak a főváros keskeny utcáin
és széles sugárútjain, kiszökelltek a vidéki
városokba, végigtrappoltak a kicsi falvakon.
S az ország lakossága kilencven éven át csillogó derűvel
kusza másolatokban adta kézről kézre a profán verseket.

És dr. Réthy László, a tudós akadémikus, Lőwy Árpáddal, a szókimondó költővel karöltve ezt a nyelvünkben rejlő szent szemtelenséget mívelte. Lőwyt majd évszázada az tartja életben, hogy nem rántott magára semmilyen hazug skatulyát, hogy mindent szemtelenül használt, amit csak nyelvünk kínált.

Én ezt a Lőwyt tisztelem. Bár, tudom, nem illik...

Horváth Gita


Igen, legközelebb mutassatok még több Löwy Árpádot!


KéremkapcsojjaKI! (He?)

 



A magyar betűket Latin-2 kódolással vagy repülő ékezettel (á=a' ö=o: ő=o" ű=u" ...) adhatja meg.

Fontos:  A fordítás irányát a nyíl mutatja

Az irányváltáshoz klikkeljen rá!

A szótárat közösen, az Önök segítségével bővítjük. Ha egy szót nem talált meg a szótárban, de tudja a jelentését, kérjük használja az Új szó linket a szótár bővítéséhez.


A keresőfelületet az MTA SZTAKI Elosztott Rendszerek Osztálya készítette és üzemelteti. A szótárral kapcsolatos észrevételeiket, véleményüket és mogyorós csokoládé felajánlásaikat Pataki Balázshoz, vagy a webmesterekhez eljuttatva bármikor szívesen fogadjuk.

   Támogatóink


Szótár:

Angol-magyar
Német-magyar
Francia-magyar
Olasz-magyar
Holland-magyar

Szolgáltatástár:

Bookmarklet
WAP
Kiejtés
Kiejtési útmutató
Javítás
Javítás pontosítás
Szavazás

Évszaktár:

2001 tele
2002 tavasza
2002 ősze
2002 tele
2003 tavasza
2003 nyara
2003 ősze

Levéltár:

szotar@dsd.sztaki.hu

2001 tele
2002 ősze I.
2002 ősze II.


Köszönet

dsd.sztaki.hu